Nyirokmasszázs, Nyirokdrenázs (MLD)

Mit kell tudnod a nyirokrendszerről?

A nyirokrendszer az immunrendszer része. Fő feladata a fertőzések és a betegségek, köztük a daganatos megbetegedések elleni védelem. Hasonlóan a vérerekhez, a nyirokrendszer is erekből áll, melyben nyiroknak nevezett folyadék (lympha) kering. A nyirokban lévő limfociták (fehérvérsejtek) a keringéssel eljutnak a nyirokcsomókba.

A nyirokcsomók nagyszámú limfocitát tartalmaznak, melyek kiszűrik a fertőző organizmusokat, például a baktériumokat és a vírusokat. A nyirokrendszer egyéb anyagokat is szállít a test minden részébe: sejteket, fehérjéket, tápanyagokat, salakanyagokat.

A nyirokrendszer egyfajta tisztogató, szűrő funkciót lát el, amellyel nagyon fontos szerepet játszik a kórokozók elleni küzdelemben, és az immunrendszer működésében. A nyirokmasszázs erősítheti a szervezet immunrendszerét.

A nyirokdrenázst Dr. Emil Vodder Dán orvos, masszázs terapeuta és felesége fejlesztette ki az 1930-as években. Az eljárás lényege a pangó nyirokfolyadék elvezetése a kötőszövetből. Mivel a nyirokrendszer szoros kapcsolatban áll az immunrendszerrel, alapvetően meghatározza a szervezet regenerációs képességét és segíti a salakanyag kiválasztását a szövetekben, így akadálytalan működése rendkívül fontos.

A kézi nyirokelvezetés (MLD) egy nagyon kíméletes, főleg felületes masszázs technika, amely a bőrön és a bőr alatti szöveteken dolgozik, és segíti a nyirok áramlását, segíti a szövetek regenerálódását és az anyagcsere-maradványok eltávolítását a testből. Ez egy szelíd, nem invazív kézi technika, amely erőteljesen befolyásolja a test egészséges működését.

A manuális nyirokdrenázs (MLD) hatása kettős: helyileg és távol is hat.

  • Helyi hatásként megnyílnak az inaktív nyirokkapillárisok, ezáltal a szövetközti folyadék elterelhetővé válik a károsodott területről.
  • Távoli hatásként fokozza az immunológiai reakciókat, csökkenti a feszítő fájdalmat.

Nyirokdrenázsnál a felhalmozódott folyadékok, a káros toxikus, méreganyagokkal teli pangó szövetnedv ún. gyengéd terelését, a keringés prevenciós támogatását végezzük immunerősítő, immuntámogató célzattal.

Hallottál már a zsírödémáról (lipödéma)?

Olvasd el ide vonatkozó cikkünket itt!


Végezhető:

  • Immunerősítésre
  • Menstruációs puffadás, ödéma kezelésére
  • Klimax-szal járó tünetek enyhítésére
  • Tartósan ülő vagy álló munkát végzők ödémájának megszüntetésére
  • Nyirokkeringést támogató prevenciós kezelésekre
  • Nyirokdrenázs nyújtására, kézi nyirokelvezetésre (MLD) megelőzés céljából,
  • Vénás keringési rendszer támogatására (visszér)
  • Izompumpa erősítésére a méregtelenítés fokozása érdekében,
  • Fogyasztó-alakformáló-cellulit kezelések nyújtására,
  • Acné és bőrproblémák elleni küzdelemre
  • Meglévő masszázskezelések nyirok fogásokkal történő bővítésére, kombinálására
  • Nyirokrendszert támogató masszázs; Nyirokrendszer komplementer kondicionálás

Olvass véleményeket a tanfolyamról!

Nálunk végzett tanulók visszajelzései:
  • “Szállodában dolgozom és az egyik német nemzetiségű hölgy vendég fejfájásra panaszkodva érkezett hozzám. Elvégeztem rajta a kezelést, majd másnap megjelent és azt mondta csodát tettem vele. 2 hetes nyaralása alatt még 4-szer jött el nyirokmasszázsra.”
  • ” Anyagcsere problémáim voltak. A tanfolyam 2 napja alatt is éreztem a változást, de utána 1 hétig a fellegekben jártam, sokat segített a kezelés. Azóta kerestem magamnak egy olyan nyirokmasszőrt, aki nálatok végzett, így egymást kezeljük.”
  • “A párom nem örült, hogy jelentkeztem ilyen tanfolyamra. Ez volt a masszázs karrierem első állomása. A tanfolyam után kezelésbe vettem a férjem, mert fejfájós volt és rendszeresen bedugult az orra. Olyan jól sikerült nála a kezelés, hogy utána már ő volt az, aki elküldött a többi tanfolyamra.”
  • “Miután elvégeztem ezt a tanfolyamot, nem hittem, hogy túl keresett lesz. Majd egyre többen kipróbálták, végül a vendégeim nagy része egy stresszes hét után inkább erre jön el, mint egy frissítő masszázsra. Nagyon nagy sikere lett! Ennek nagyon örülök, mert kevésbé fáradok ki én is egy-egy masszázs után.”
  • “Az egyik családtagom nagyon ekcémás volt szegény. A tanfolyam után sokat gyakoroltam rajta és észrevettük, hogy látványos módon visszahúzódott az ekcéma.”
  • “A barátnőm menstruációkor nagyon szokott görcsölni. Egyik alkalommal úgy alakult, hogy pont akkor jött nyirokmasszázsra, amikor elkezdődött. Vonakodva, de megcsináltam neki nagyon finoman. Másnap izgatottan felhívott, hogy a görcsei minimálisak lettek, hogy csináltam ezt vele?! A következő menstruációs ciklusa elejéhez igazítottuk a nyirokmasszázst és láss csodát megint nem voltak nagy fájdalmai utána. Azóta rendszeresen jár hozzám.”

Képzés leírása:

Részvételi feltétel: betöltött 18. életév

Tematika:

I. Nyirokrendszer és működése

  • Nyirok és nyirokerek
  • Nyirokér-rendszer tagolódása (Subkutan, Subfascialis, Visceralis)
  • Nyirokér-rendszer működési folyamata
  • Nyirokszervek
  • Nyirokcsomók elhelyezkedése

II. Nyirokrendszer zavarai

A) Nyirokrendszer betegségei

B) Ödémák

  • Ödémák kialakulása
  • Ödémások jellemző panaszai
  • Ödémák csoportosítási lehetőségei
  • Ödémák megjelenési formái: Generalizált ödéma, Lokális ödéma, Idiopátiás ödéma
  • Nyiroködéma, Limfödéma

III. Vénás keringést erősítő torna (gyakorlatsorral)

IV. Nyirokdrenázs

  • Nyirokdrenázs hatásai
  • Indikációk, javallatok
  • Kontraindikációk, ellenjavallatok
  • Nyirokmasszázs főbb szabályai
  • Fogások, fogásrendszer

V. Gyakorlat, gyakorlatsor elsajátítása: 

  • Mellkas kezelése
  • Fej és nyak kezelése
  • Felkar, alkar kezelése
  • Hasi régió kezelése
  • Lábak kezelése

Képzési lehetőségek:

  • Gyakorlat személyes megjelenéssel (2 nap tantermi gyakorlat+ elmélet otthonról)
  • Teljesen online tanfolyam, e-learning rendszerben (elmélet + gyakorlati oktatóvideók + fotók + letölthető jegyzetek + gyakorlatsorok + befejező záróteszt holnapunk tanulói felületén)

Jegyzet: ingyenes, nyomtatott változatban a gyakorlati helyszínen kiosztásra kerül vagy letölthető

Tanúsítvány: ingyenes. A tanfolyam végén a tanfolyamon való részvételről egyedileg sorszámozott 3 nyelvű tanúsítvány (A/4-es oklevél)  kerül kiállításra.

A tanúsítvány állami bejelentéssel rendelkezik, hivatalos állami felnőttképzők vagyunk!

Tanúsítvány átvétele: tanfolyam sikeres elvégzése után e-mailben átküldve, névre szóló, egyedileg sorszámozott, bármikor újra nyomtatható változatban, PDF formátumban

Kemény fedeles tanúsítvány: 3 nyelvű (angol-német-magyar) exkluzív, EU konform tanúsítvány díja +3.000,- Ft (+ postaköltség).

Mire leszek jogosult a kapott tanúsítvánnyal?

Vállalkozóként dolgozhatsz egészségmegőrző, rekreációs kategóriában, közérzetjavító, fitnesz kategóriában, vagy a résztvevő alap képesítésének megfelelően, a “Végezhető” menüpont alapján. Teáor és kompetenciahatár: 9604

Képzési idő: 30 napos időtartamú elektronikus hozzáférés professzionális képzési rendszerünkhöz (vagy a képzés végéig, amennyiben a gyakorlat a 30 napot meghaladó idősávba esik)


Akciók, kedvezmények:

Nyirokmasszázs tanfolyamhoz bónusz ajándékként 2 db online tanfolyamot adunk ingyen!

  1. SPA Testkezelő tanfolyam: értéke 25.000,- Ft helyett ajándék, ingyenes
  2. Orosz-Tibeti Mézmasszázs VAGY Cellulitkezelő-Alakformáló Tanfolyam (választás szerint): értéke 19.000,- Ft helyett ingyenes

Ajándék értéke: 25.000,- Ft + 19.000,- Ft = 44.000,- Ft megtakarítás!

Összesen 3 db képesítés szerezhető 1 tanfolyam árán!

Regisztrációkor válaszd ki a számodra megfelelő kombinációt!


Időpontok és városok:

  • PÉCS: május 15-16. du (+elmélet otthonról online, önállóan haladva)
  • MISKOLC: július 17-18. du (+elmélet otthonról online, önállóan haladva)
  • SZEGED: július 24-25. du (+elmélet otthonról online, önállóan haladva)
  • Teljesen online: bármikor kezdhető (elmélet + gyakorlat önálló haladású, online)

Milyen tevékenységet nem végezhetek?

Orvosi nyirokmasszázst, komplex fizikális ödémamentesítő terápiákat, krónikus perifériás nyiroködéma kezelést orvos diagnózisa alapján, orvos felügyelete mellett, ántsz (enkk, áeek, nnk) működési engedéllyel rendelkező gyógymasszőr vagy gyógytornász végezhet, a “nyirokmasszázs” szót szolgáltatás nyújtásakor hirdetéseikben ők használhatják, közérzetjavítóként helyette lásd fent, a végezhető résznél, hogy mit és hogyan szolgáltathatsz (Nyirokrendszer-támogató masszázs, Nyirokrendszer komplementer kondicionálás).  Gyógymasszőrök az itt megadott feltételek megléte esetén (enkk engedély + orvosi felügyelet + 8690 teáor) használhatják eü szolgáltatásra is.

 

Tanfolyam díja: 45.000,- Ft/3db tanfolyam

Bónusz ajándékok:

Fizetés módja: tantermi képzésnél 2 részletben:

  • Helyfoglalási díj: 25.000,- Ft (regisztrációtól számított 5 napon belül)
  • Képzés első napján: 20.000,- Ft

Meg nem jelenés esetén a helyfoglalási díjat visszatéríteni nem tudjuk, viszont képzés előtt jelezve a távolmaradást online képzésre való áttérés kérhető.

Teljesen online képzésnél egy összegben, regisztrációtól számított 5 napon belül.

Helyfoglalási díj fizetésének lehetőségei:

  • átutalással
  • bankfióki pénztári készpénzes befizetéssel
  • postán készpénzes befizetéssel

Jelentkezés:

a Regisztrációs űrlap beküldésével (klikk ide) és felhasználói fiók létrehozásával

Megrendelés után tájékoztató anyagot küldünk ki az általad megadott e-mail címre, amely tartalmazza az összes szükséges információt a további teendőkkel kapcsolatban.

A tanfolyam tananyagai az összeg beérkezése után válnak olvashatóvá.

 

error: A tartalom védett!!